A RÓKA MEG A MACSKA

Egyszer egy macska az erdőben kószált, és találkozott a rókával. "Róka úrfi okos, tapasztalt jószág, és nagy szava van az erdőben" - gondolta, és nagy tisztességgel köszöntötte:- Jó napot, tisztelt róka úrfi! Hogy szolgál a kedves egészsége? Hogy s mint érzi magát ebben a mai drága világban?A róka nagy kevélyen tetőtől-talpig végigmérte a macskát, nem tudta, egyáltalán méltassa-e egy-két szóra. Végül azt mondta:- Ó, te nyomorult bajuszpedrő, te tarka pojáca, te éhenkórász egérleső, mi jut eszedbe? Azt mered kérdezni tőlem, hogy vagyok? Milyen iskolát jártál te? Miféle mesterséghez értesz?- Csak egyetlenegyhez - felelte szerényen a macska. - Ugyan mihez? - kérdezte a róka. - Ha a kutyák a sarkamban vannak, fel tudok kapaszkodni a fára, és megmentem tőlük az irhámat. - Ez is valami? - hencegett a róka. - Én legalább százféle mesterséget tudok, és ráadásul még egy zsákra való fortélyom is van. Megesik a szívem rajtad, gyere velem, majd én megmagyarázom neked, hogyan kell rászedni a kutyákat. Abban a szempillantásban feltűnik egy vadász négy jóféle kopóval. Nosza felugrik a macska a fára, kúszik fölfelé a törzsén, megül fönt a tetején ahol ág is rejti, lomb is takarja, a füle se látszik. - Most elő a fortéllyal, róka koma, nyisd ki gyorsan azt a zsákot! - kiabálja lefelé a rókának. Hanem a rókát akkorra már nyakon csípték, és moccanni sem engedték a kopók. - Ejnye, ejnye, róka úrfi - szólt a macska odafönt -, benne ragadtál a pácban a százféle mesterségeddel! Ha ide föl tudtál volna kapaszkodni velem, bezzeg nem hagytad volna ott a fogadat

  AMÍGÓ KARÁCSONYA

Amígó karácsonyra hatalmas ajándékcsomagot kapott egy macska-angyaltól. A csomag alján, ahonnan kiette a finom falatokat, észrevett egy nagy mesekönyvet is. -Hát ez meg mi? - kérdezte, és belelapozott.
A mese tündérekről és varázslatokról szólt, és egy csodálatos varázspálcáról, amivel a tündérek bármit elő tudtak teremteni, amit csak akartak. Amígót teljesen elbűvölte a könyv, egész nap csak olvasott. Estefelé Amígó kiment a konyhába, hogy valami harapnivalót keressen, de elkeseredetten látta, milyen rendetlenség van. - Óh, minden edény piszkos! Most órákig csak mosogathatok!
Mi lenne, - mondta magában, - ha megpróbálnék csinálni magamnak egy ilyen varázspálcát? Akkor csak suhintanék vele egyet, és minden edényem egyszerre tiszta lenne! A könyvben le van írva, miből áll egy ilyen pálca. Csak be kell szerezni a hozzávalókat, és összerakni. Vagy még jobb lenne venni egyet készen - Igen ám, de honnan veszek ilyen holmikat? Honnan? Csüggedten kibámult a hóesésbe. Aztán felugrott: -hát persze, az Internet! Beírom a keresőbe, és biztosan találok valamit! Amígó nemrég vette a computerét, és ismert jó néhány kifejezetten macskáknak való portált.
Most gyorsan bekapcsolta, és bejelentkezett a "Cicafül" nevű macskaportálra. A keresőjébe beírta: "varázslat", és várta a találatokat. Végül rátalált Magicicc Emília weblapjára. Emília mindenféle varázseszközöket árult. Amígó rákattintott a "Vásárlás" gombra. A megjelenő lapon semmi más nem volt, csak egy macskatalp képe, és egy felirat: "Helyezze a mancsát a monitorra". Amígó kicsit habozott, (utálta, ha ujjlenyomatok vannak a képernyőn) de aztán mégis odanyomta a mancsát. Valami bizsergést érzett a talpa alatt, majd a monitor lassan besüppedt, és mintha valaki megragadta volna belülről, egyszercsak azt érezte, hogy berántják a képernyő belsejébe! -Mi ez??!! - kiáltotta rémülten.
Vaksötétben találta magát, de szilárd talajt érzett a lába alatt. Aztán megpillantott két zölden világító szemet, végül egy fehér macska körvonalait is kivette. Amígó felismerte, -emlékezett rá a Magicicc Emília weblapján lévő fényképről. -Emília, a frászt hozod rám! Hol vagyunk?- Isten hozott, Amígó! -nyivákolta Magicicc Emília vidáman. Te most belépést nyertél a Mágikus Macskasoft-birodalomba! Ide szerettél volna jutni, varázspálcát vásárolni, nem igaz? - I-igen - nyögte Amígó, de már nem volt annyira biztos benne. - Nos, akkor gyere utánam - nyávogott Emília, és elindult a sötétben. Amígó gyorsan követte, nehogy lemaradjon, és igyekezett szorosan a fehéren villanó farok mögött maradni. De újabb meglepetés következett.
- ÁÁÁÁÁ - ordított Amígó zuhantában, és kimeresztette az összes karmát, hátha el tud kapni valamit. De nem volt rá szükség, mert rövidesen halk cuppanással landolt egy hatalmas buborék belsejében. Itt világos volt. Emília már ott ült, és nyugodtan szöszmötölt egy kis computeren. - Nyugi, ülj csak le. Mindjárt indulunk .- Indulunk? Hová? - lihegte Amígó, és igyekezett olyan nyugodt képet vágni, amilyen csak kitelt tőle. - Egy kis csillagtúrára - kuncogott a fehér cica - a mágikus áruk nem tárolhatóak a Földön. Tiltja a szabályzat.
Közben a buborék lassan emelkedni, majd egyre gyorsulni kezdett. Egyre magasabbra és magasabbra, és tovább és tovább. Amígó mindenfelé kilátott az átlátszó buborékból, és kissé szédült, mikor feltűntek körülöttük a csillagok. Emília összegömbölyödött - Aludj te is, ez el fog tartani egy darabig!De Amígó nem akart aludni. Egyre csak bámult kifelé. Még aggódott egy kicsit, de azért egyre jobban tetszett neki a dolog. - Ez már nem semmi - vigyorgott - tisztára, mint a mesében. De egyszer csak a buborék rázkódni kezdett, és nem fölfelé, hanem oldalirányba haladt tovább, egyre csak rázkódva. - Jaj, mi van!? Hé, Emília! Jó irányba megyünk? -Mi? Mi történt? - a fehér cica álmosan pislogott, majd hirtelen nagyon is éber lett, felugrott és rémülten bámult kifelé. - Oh, jaj, elkaptak minket! Tudhattam volna! - De hát kik? És mit tudhattál volna?! - Amígó lelapult, csak a farka verdesett aggodalmasan. - A Cincinmagic és bandája! - Dehát kik azok, Emília?
- Sajnos errefelé egy ideje itt ólálkodik ez az egérbanda, - már több jelentést is kaptam róluk.- Egerek? Ezt nem mondod komolyan! Elkapjuk őket, és annyi nekik...Közben a buborék, amelyben utaztak, egy óriási sziklatömbhöz közeledett, és lassan becsúszott a szikla oldalán tátongó hatalmas barlangnyílásba. - Elkapjuk? Nézz csak föl, Amígó! Amígó fölbámult, majd némán leült a hátsójára. A buborékuk körül NAGYON NAGY egerek sündörögtek. Nagyobbak, mint Amígó, nagyobbak, mint az egész buborék. Végigtaszigálták őket egy hosszú folyosón, be egy terembe, majd eltűntek. - Jézusmária! - suttogta Amígó.- És most mit akarnak csinálni velünk? Felfalnak?
- Azt nem. Nem esznek húst, csak valami magvakat, sajtot, meg mindenféle vacak rágcsit. Legalábbis ezt mesélik róluk?. Ekkor megjelentek újra az egerek. Nagy, cifra ketreceket cipeltek. Benyúltak a buborékba a két macskáért, begyömöszölték őket a ketrecekbe, és a mennyezetről lógó hosszú láncokra akasztották. Aztán mindannyian letelepedtek a padlóra, vidáman cincogtak, vihorásztak, és ropit rágcsáltak, néha meg-meglökve a ketreceket, hogy azok himbálózzanak. Amígó igyekezett letapadni a ketrec padlójára, a karmait kieresztette és behunyta a szemét. - Most tényleg hányni fogok - gondolta.Amígó elkábulhatott a himbálózástól, mert mikor felocsúdott, már sötét volt. Az egerek nem voltak ott, de messziről nagy horkolás hallatszott. - Emília, itt vagy? - kérdezte suttogva. - Itt vagyok, a másik ketrecben - nyöszörögte a fehér cica. Amígó valami kaparászásra lett figyelmes.- Vigyázz! Jön valaki! Egy kisebb egér osont be a helyiségbe egy gyertyával. Időnként megállt és félrehajtott fejjel hallgatózott. Aztán leakasztotta a ketreceket, és kiszedte belőlük a macskákat. Az egér halkan és biztatóan cincogva lerakta őket a földre, aztán előhúzott egy madzagot, és rángatni kezdte az orruk előtt. Amígó úgy tett, mintha játszani akarna és utánakapott a madzagnak. - de azért közben a szeme sarkából felmérte a terepet, és egy váratlan pillanatban elkiáltotta magát:- Most! Utánam, Emi! Futás!! - és vadul cikázva átiramodott a helyiségen, ki az ajtón, és lélekszakadva rohant a barlang zegzugos folyosóján. A másik macska a nyomában. - És most? - lihegte Emília. Amígó körülkémlelt. A bejárat közelében álltak, a buborékjuk pedig ott lebegett az ajtó mellett, lekötözve. - Most elrágjuk a köteleket, és elpucolunk - felelte Amígó, és odaosont a buborékhoz. A két macska kiszabadította a járművét, és belecuppantak. A buborék megemelkedett, kilebegett a barlangnyíláson, majd egyre gyorsulva a magasba szökkent. Ki kell pihennünk magunkat, és ennünk is kell valami tisztességeset. A Kozmikus Fogadóba megyünk - mondta Emília, és olyan nyugodtan kezdte nyalogatni a mancsait, mintha semmi sem történt volna. Amígó jónak találta az ötletet, és elnyújtózkodva nézelődött kifelé.
Jó idő után a buborék lassítani kezdett, majd leereszkedett egy fura kis égitesten. A leszállópálya végén valami ódon épület emelkedett, hatalmas táblával: "Kozmikus Fogadó a Tarka Macskához.". Amígó és Emília kicuppantak a buborékból, és a fogadó felé ballagtak. A fogadós macskának felcsillant a szeme, mikor meglátta őket. Ismerhette Emíliát, mert rövidesen hatalmas tálcákkal tért vissza, amelyek rakva voltak a legpompásabb falatokkal.
Úgy látszik, jó napja volt a fogadósnak, mert alighogy kiszolgálta Emíliát és Amígót, újabb vendégek érkeztek. Amígó gyanakodva figyelte a három idegen macskát, akik úgy viselkedtek, mintha jelmezbálba készültek volna, és a három rablót szerették volna alakítani. Hangoskodva leültek, sört rendeltek, és láthatóan ünnepeltek valamit.
Egyszercsak csipogni kezdett Emilia mobiltelefonja. Felvette, és ahogy hallgatta, egyre rémültebb képet vágott, majd annyit suttogott a telefonba: -Itt vannak?- aztán intett Amígónak, hogy menjen utána. Kimentek a fogadóból, kicsit távolabb az ajtótól megálltak, és Emília hadarva suttogni kezdett:- Felhívtak a Mágikus Központból, és figyelmeztettek, hogy három cracker-macska feltörte a weblapunkat, és megváltoztatták a linkek alatt az elérési útvonalakat.. Én azt hiszem?- és itt elhallgatott, riadtan pislogva a fogadó ablaka felé.
- Gondolod, hogy ők azok? - kérdezte Amígó is suttogva - Nézd, már mennek is. A három macska kijött a fogadóból, beszálltak a saját buborékukba, és már el is viharzottak.- Ne aggódj, el fogják kapni őket. - mondta Amígó.- Igen, biztos vagyok benne. De amíg rendbe nem hozzák a központban a linkeket, teljesen bizonytalanná válik az utazás.- Nyugi, Emike. Holnap majd kitalálunk valamit. De most ideje lenne aludnunk is végre. Gyerünk vissza.A fogadós bevezette őket a hálóterembe, egy hatalmas üvegkupola alá, és fölfelé mutatott: - Parancsoljanak, az ágyak. Akármelyiket választhatják, sajnos pillanatnyilag nincs több vendégem. Jó pihenést! - mondta, és kiment. A kupola alatt egy csomó rózsaszínű felhőcske lebegett, ott állt a fogadós karácsonyfája is, de ágy nem volt sehol. - Hol van itt ágy? Megbuggyant ez a fogadós? - kérdezte Amígó.
- Dehogy, dehogy! -ezek a felhők a legkényelmesebb ágyak, majd meglátod. -és közben felfelé kiabált: - Gyertek csak ide, vendégek jöttek!Két felhőcske szép lassan leereszkedett, és libegve megállt előttük. -Feküdj csak bele, Amígó, szóval irányíthatod őket, megértik. Zenét is hallgathatsz, van benne valahol egy fülhallgató.. - és már mászott is a saját felhőjére.- Föl! -mondta aztán, mire a felhőcske lágyan ringatózva felemelkedett. Amígó követte a példáját. Hát, ez tényleg remek volt! A kandalló kellemes meleget árasztott, a kupolán át ki lehetett látni a csillagokra, amik ott szikráztak körülöttük, a felhő pedig kényelmes, és puha volt. Amígó lefeküdt, a felhő szélére rakta a mancsát, rá az állát, és úgy bámulta a fantasztikus látványt, amíg el nem aludt. Mire Amígó felébredt, és kikászálódott a felhőjéből, Emília már az étteremben ült, és vidáman integetett neki. Amígó is mellételepedett, és jól bereggelizett a habos kakaóból és a kuglófból, amit a fogadós tett elébe. - Aztán indulhatnánk is - mondta Amígó, a bajuszát tisztogatva.- Nem hiszem, hogy jó ötlet addig elindulni, amíg nem kapok jelzést, hogy rendben vannak a linkek. - Emília újabb szelet kuglófot mártott a kakaójába.- De hiszen akkor akármeddig itt ülhetünk! Nem mondom, gyönyör? hely, de azért mégsem szeretnék a végtelenségig itt dekkolni! Én azt mondom, induljunk. Lehet, hogy a mi útvonalunkat nem is rongálták meg!
- Nézd, Amígó, nem biztonságos a dolog, és ha el is mennénk, csakis a te saját felel?sségedre, mert a Cég nem vállalhatja ezt a kockázatot.
- Jól van, akkor menjünk az én felelősségemre - állt fel Amígó. Emília sóhajtva feltápászkodott, néhány darab kuglófot begöngyölt a szalvétájába, és elindult. A két macska beszállt a buborékba..
- A Raktáráruház címét írtam be, remélem, oda is érkezünk - mondta Emília aggodalmasan, és előszedte a maradék kuglófjait.
-Rengeteget tud enni ez az Emike - gondolta magában Amígó, miközben nagy érdeklődéssel bámult kifelé, mert egyre több kis, fényes, városka-szerű valami tűnt fel körülöttük..Mik ezek? - kérdezte.
- Ó, igen, már a forgalmasabb útvonalakon járunk! Ezek a Webkikötők, - sok kis személyes weblapocska, és hatalmas portálok, csevegő fórumok, Web-áruházak, kávézók, cukrászdák....forgalmas megapoliszok!- itt már egyre sűrűbben vannak. - válaszolt Emília lelkesen.  Úgy látszik, közben mi is megérkeztünk - Amígó kikémlelt a buborékból, ami egyre lassított, végül egy komor épületekkel körülzárt kis térre ereszkedett le.
-Nem lehet, még korai lenne! - szólt Emília riadtan. A buborék megállt.- Dehát hol vagyunk? Itt még nem jártam. Látod, megmondtam! Tudtam! Elirányítottak bennünket, elkeveredtünk, eltévedtünk!!!
- Nyugi, Emilia, akkor majd tovább megyünk, és majd csak megtaláljuk....hoppá .. itt lőnek!  Fegyverropogás hallatszott, néhány lövedék fúródott át a buborék falán, és kicuppant belőle a túloldalon.
- Mi van itt? Gyerünk Emi, keressünk valami fedezéket, mert ez a buborék nem biztonságos....- kiáltotta Amígó, és kézenfogva a fehér cicát kiugrottak a járműből. Berohantak az épületbe, és addig futottak, míg valami beugrót nem találtak, ahol meglapulhattak a sarokban.
Kint lépések zaja hallatszott, és elrohant előttük egy nagy, órmótlan valami, aki futás közben is állandóan tüzelt a fegyveréből. Amígó kilesett utána, de aztán gyorsan visszarántotta a fejét, mert még két újabb behemót rohant feléje. Amígóra ügyet sem vetettek, láthatólag egymást üldözték. Távolról morgás és bömbölés hallatszott, de a közelükben csend volt. Amígó felemelte az egyik mancsát, mintha pisztolyt tartana, harciasan kiugrott a fedezékből, körbefordult és azt kiabálta: - Bumm!! Bumm !! Bumbummm!!! Emilia dühösen visszarángatta. - Megőrültél? Már csak az kell, hogy a nyakunkra csődítsd ezt a bandát!
Amígó szégyenkezve hallgatott. A lárma megint közeledett. - Nem maradhatunk itt - suttogta Emilia. Kilopakodtak a búvóhelyükről, és a falak mentén osonva próbáltak valami biztonságosabb helyre kerülni. Hirtelen felbukkant egy újabb szörnyeteg. Emília félholtra vált a rémülettől. A szörny megpillantotta őket és megtorpant. - Jóestét kívánok... - mondta Amígó, és kicsit megroggyant a lába. A szörny felordított, sarkonfordult, és elrohant.
- Te egy igazi hős vagy !- rebegte Emilia, és Amígóba kapaszkodott.
- Gondolod? Hát, nem is tudom... válaszolt Amígó bizonytalanul - Valahonnan ismerős nekem ez az egész...Igen! Ez egy játék! A kandúr barátaimnál láttam! Valami lövöldözős játék!
- Na, jellemző, - nyafogott Emília - csak kandúrok játszhatnak ilyen szörnyűséget! És miért rémült úgy meg az a szörnyeteg?
- Nem tudom. - válaszolta Amígó elgondolkozva - Azt hiszem, még sohasem köszöntek neki. Csak lőttek rá, ahogy meglátták.- Figyelj csak, Emike, osonjunk csöndben a falak mentén. Visszamegyünk a buborékunkhoz, és elpucolunk innen. Gyere!
Óvatosan elindultak, közben állandóan körbekémlelve, hogy meglássák, ha jön valaki. Már oda kellett volna érniük a bejárathoz, de egyre csak újabb folyosók, átjárók, lépcsők következtek.- Eltévedtünk - suttogta Amígó. Emilia megrettent
- Most aztán itt bolyonghatunk örökké! Sohasem találjuk meg a kijáratot! Soha! - zokogta. 
- Ne hisztizz Emi, addig megyünk, mig ki nem találunk innen. Indulás!Újra folyosók, lépcsők, fordulók, hidak..és messziről visszhangzó lövöldözések és üvöltözés. Kezdtek nagyon elfáradni.- Jónapot - hallatszott egy rekedt hang a hátuk mögött. A macskák mozdulatlanná dermedtek.
- Jónapot! -hangzott ismét. Amígó hátrasandított. Az előbbi szörnyeteg állt mögöttük, kissé félszegen. Úgy tünt, hogy mosolyogni próbál, bár ez nem valami fényesen sikerült. Amígó ezt is megbecsülte - Óh, te vagy? - kérdezte óvatosan.
- Gyertek velem! Van egy kis saját kuckóm, amit nem ismer senki rajtam kívül. Ott biztonságban lehettek, és pihenhettek is. - mondta a szörny.
A macskák összenéztek. Jobb választás nem nagyon volt, így hát elindultak. A szörny titokzatos ajtókat tudott kinyitni, rejtélyes felvonóknak és mozgó hidaknak tudott parancsolni. Rövidesen megérkeztek egy terembe, ahol néhány ormótlan bútordarab állt, és fáklyák tüze világította meg a boltíves falakat.- Hát itt volnánk - mondta a szörny felélénkülve.- Foglaljatok helyet, mindjárt hozok valami harapnivalót. Sürgött, forgott, egy kis falifülkéből korsót és egy nagy tál hideg sültkrumpilt vett elő, és megterített egy hosszú faasztalon .- Egyetek!- és élvezettel figyelte, ahogy a macskák óvatosan falatozni kezdtek.
- Figyeljetek csak ide! Higyjétek el, nem is olyan rossz itt az élet. Itt maradhatnátok velem. Megtanítanálak benneteket a trükkökre, akkor biztonságban tudnátok járkálni az egész várban. És beszélgethetnénk, meg játszhatnánk...mindíg szerettem volna macskákat tartani, de itt soha nem voltak.....fejezte be zavartan.
- Kedves tőled, hogy meghívsz bennünket. Szivesen játszanánk is veled, de el kell mennünk. Inkább majd meglátogatunk néha, ha erre járunk. - mondta Amígó, - ha megmondod, hogyan találhatunk meg, anélkül, hogy a többiek halomra l?nének bennünket. És hát a nevedet is megmondhatnád. Engem Amígónak hívnak, ő pedig Emilia.
- Hát, jól van. Az én nevem Mordi. Rettenetes Mordi, tette hozzá szégyenlősen. De nektek nem kell félni tőlem.-Lassan indulnunk kéne - mondta Amígó , aki nem szeretett volna a várban aludni, mert tudta, hogy Emília végighisztizné az egész éjszakát.
- Máris? Maradhatnátok még egy kicsit. Amúgysem a legjobb időpont: hallom, hogy most rengetegen kapcsolódtak be a játékba. Ilyenkor minden sarkon lő valaki.
Valóban, felerősödött és egyre közeledett a lárma és a fegyverropogás. - Épp ezért kell elmennünk. Nézd Emiliát!
A cicahölgy a padlón hasalt, mindkét mancsát a füleire szorítva, és minden ízében remegett.
- Hát jól van. Megpróbálunk a pincén keresztül menni. Gyertek! Mordi egy lifthez vezette őket, amivel egy sötét pincébe jutottak. - Maradjatok mellettem, nehogy leessetek itt nekem valahová! Elvezetlek benneteket a kijárathoz.
A pincében csönd volt, de hirtelen az egyik átjáróban ordítva megjelent egy játékos, akinek minkét kezében fegyver volt. Mordi behúzódott az árnyékba, és a falhoz nyomta őket. A játékos hadonászva és lövöldözve továbbrohant és eltünt a fordulóban.  Végre megérkeztek egy újabb lifthez, amivel feljutottak a kijárati szintre. A buborékuk ott lebegett nem messze, a folyosó végén. Futva indultak feléje, mikor újabb szörnyek tüntek fel.
- Fussatok tovább, fedezlek benneteket! Jó utat! - kiáltott Mordi, és vadul tüzelni kezdett. A két macska lélekszakadva rohant.
Végre odaértek a buborékukhoz. Amígó felkapott egy marék kavicsot, és olyan messzire dobta, ahogy csak bírta. A kavicsok zörgésére hangos lövöldözés felelt.
- Most urgás befelé és indíts!Emilia nem is bajlódott az utiránnyal, csak rácsapott az inditógombra és lehasalt, mert már záporoztak is a lövések. A buborék néhányszor nekiüt?dött a hatalmas falaknak, de lepattant róluk, és egyre gyorsulva kisodródott, majd ahogy kiértek a szabadba, hirtelen, mint a kilőtt pezsgősdugó, a magasba szökkent- Ezt nevezem startnak, Emilia! - kiáltott Amígó elismerően.Megnyugtató érzés volt újra a buborékban lebegni a csillagok között. Emília az irányítópulton nyomogatta a billentyűket.
- Nem kísérletezgetünk tovább! - mondta - Elmegyünk egy Keresőhöz, az majd elvezet bennünket a célhoz. Igaz, hogy ez sem éppen veszélytelen szórakozás...- Miért? Ott is lőnek? - kérdezte Amígó. -Nem, dehogy. Vagyishát, általában nem. Mindenesetre kétes társaság szokott a Keresők környékén lődörögni. Amígó nem aggódott különösebben, inkább nézel?dött, és közben észrevétlenül elbóbiskolt.- Na, beszélhetek én... - dohogott Emilia, de neki sem lévén fontosabb dolga, összegömbölyodött, és ő is elaludt. Arra riadtak, hogy a buborék vadul meg-megrázkódik, mintha állandóan nekiütközne valaminek. A két macska felugrott. - Meteorrajba kerültünk! - üvöltött Amígó. - Emilia, mi ez már megint? Mindjárt kipukkad a buborékunk! - Ó, a francba! A bannerek! Fogj te is egy távirányítót, és próbáljuk meg becsukni őket! Oda, a jobb felső sarkukra lőjj! A buborék vadul táncolt a lökdösődésben, a macskák pedig egyfolytában céloztak és kattingatták a távirányítókat, közben ide-oda gurulva a padlón. Az eltalált bannerek becsukódtak, de újabbak és újabbak támadtak a helyükben. Némelyek megpróbáltak rátapadni a buborékra, és bemászni. - Ezek egyre többen vannak! Igazán undorítóak! Fordulj meg! Ott, a hátad mögött! Puff! Puff! És egyszercsak elfogytak a támadók, eltüntek mind. A macskák kimerülten rogytak le. - Ideje lenne egy békés kikötőt találni! Talán vissza kéne mennünk a Kozmikus Fogadóba....- nyögte Amígó.- Az már nagyon messze van, - ha ott van még egyáltalán - sóhajtott Emília. - Ilyen körülmények között az egyetlen esélyünk egy Kereső. Azt hiszem, rövidesen ott is leszünk, legalábbis a computer szerint. A távolban feltünt egy aprócska bolygó, és egyre közeledett. Rövidesen landoltak a leszállópályán. 
- Eléggé elhagyatott hely- jegyezte meg Amígó. Sivár, szürke kis bolygó volt ez, csak sziklák és sötét, alacsonyan gomolygó felhők voltak itt. A kifutó végén néhány kupolás épület látszott. Emília egy alacsony ajtó felé tartott. Beléptek.
- Ez egy kocsma - állapította meg Amígó.- Igen, de itt lehet a legjobb Keres?ket találni. Nézd csak, ott a sarokban azt a gepárdot. Már hallottam róla. őt kéne megpróbálni. Gyere.
- Szabad? - kérdezte Emilia. A gepárd felnézett. - Pénzetek van?
- Milyen lényegretörő - gondolta Amígó, - ez aztán nem lacafacázik...
- Van -mondta Emilia, és gyorsan leült a Kereső mellé a padra. Amígó is letelepedett, de egy másik asztalhoz, hogy ne zavarja Emiliát az egyezkedésben. Váratlanul mellésuhant egy idegen cicalány, édesen rámosolygott, és az orra elé tartott egy reklámlapot. - Nézd csak, kedvesem, láttál már ennél csodásabb süteményeket? nézd csak ezt a habos-málnást! Vagy ezt a gyönyör? fagyikelyhet!
Amígó megnyalta az orrát izgalmában. - És mennyibe kerülnek?
- Mennyibe kerülnek? De hova gondolsz? Ingyen, kedvesem, teljesen ingyen! - duruzsolta a cica. Amígó már nyúlt a a reklámlap felé, mikor valaki elkapta a mancsát, és felrántotta a padról.
- Semmi sincs ingyen! Gyerünk! - sziszegte Emilia szikrázó szemekkel. A Kereső is ott állt már mögötte. - Jól van, na, megnézni csak szabad, nem?... - de azért engedelmesen felállt. Elindultak a kifutó felé. - Hozom a buborékomat. Addig szálljanak be a sajátjukba! - morogta a Kereső, és eltünt. Emilia és Amígó becuppantak a buborékjukba, és vártak. Rövidesen feltünt előttük egy sokkal nagyobb, sötét színű buborék, és elkezdett lassan feléjük tolatni.
- Mindjárt nekünk jön! - kiáltott fel Amígó.
- Persze, ne aggódj, összekapcsolódunk vele. - magyarázta Emilia.Valóban, egy halk cuppanással összekapcsolódott a két buborék, a nagy és a kicsi. A Kereső hosszasan matatott a konzolján, végül lassan felemelkedtek, és újra kijutottak a csillagok közé. A sötét buborék előtt egyszercsak piros fények hálózata jelent meg, mintha minden irányból nyomjelző lövedékeket lőttek volna ki. A Kereső ránavigált az egyik vonalra, és most ezen haladtak. Helyenként elágazások voltak, ahol számtalan nyomvonal keresztezte egymást. Ilyen helyeken néha irányt változtattak, de soha nem tértek le a vonalakról.
- Hát, így könnyű, - sóhajtott Emília - hiába, ezt csak a Keresők tudják...- mi akár alhatunk is.Hosszú ideig utaztak. Amígó idönként felébredt egy-egy zökkenésre, de mikor látta, hogy csak egy csomóponton haladnak keresztül, újra elbóbiskolt. Végül egy nagyobb zökkenés után érezte, hogy megálltak. Emília ébren volt, és éppen búcsút integetett a Keresőnek, aki már lecsatlakozott róluk, és indult is tovább.
Amígó kibámult a buborékból, és a szája is tátva maradt az ámulattól.
- Nem gondoltam volna, hogy ekkora a cégetek! - mondta.
Emília egy kis büszkeséggel a hangjában magyarázni kezdte, hogy milyen nagy és jól szervezett a Cég, és az áruház milyen gazdagon van felszerelve.A buborék közben ráállt a bevezet? pályára és lassan besiklott az áruház földszintjére. Emilia nekividámodva kalauzolta Amígót az emeletek között és megmutogatta neki a legszebb részeket. Az üzleteken kívül mindenféle szórakozási lehet?ség is volt, mozitól a cukrászdákig. Végül elértek a varázspálcákat árusító helyre is. Amígó kiválasztott magának egy csinos darabot, közben Emilia megbeszélte a főnökével az Amígó által javasolt ügyes fizetési manővert. A főnök egy darabig csóválta a fejét, de mivel nem tudott semmi kifogást találni, végül beleegyezett. Így hát Amígó megkapta hitelbe a varázspálcát.Emília ezután elvezette abba a cukrászdába, ahol tudta, hogy a legjobb sütiket és fagyikat készítik. Odajött hozzájuk a pincér.
- Az összes édességből hozzon a hölgynek - rendelkezett Amígó, aztán pedig elkezdte tanulmányozni a m?szaki leírást, amit a varázspálcához adtak 
- Azt hiszem, menni fog, - mondta végül, és letette a könyvecskét. Maga elé húzott egy tálcát, aztán megcsóválta a varázspálcáját, és mormogott valamit. A tálcán megpendült egy aranyforint.
- De hisz ez működik! - kiáltott Amígó vidáman. Kipengette a varázspálca árát, a harminc aranyforintot, és Emília elé tolta. Köszönöm, Emília drágám, ez igazán nagyvonalú üzletkötés volt! És most menjünk szórakozni, vagy ahová kedved van! Mostmár az én vendégem vagy mindenben!

-Örülök, hogy sikerült-mondta Emília. -De valamit azért el kell mondanom neked...

-Mit? Valami baj van?

-Nem, nem, csakhát... szóval a varázspálcád csak itt, a Nagy Mágikus Macskabirodalomban működik. Hazaviheted ugyan, de ha kilépsz a computerből, már csak egy egyszerű pálcika lesz, és hiába mondod el a varázsigéket, nem fog történni semmi...

Amígó megdöbbent és bánatos képet vágott
-Óh! Igazán? Akkor hiába volt az egész herce-hurca?...
- Azt azért nem mondanám - mondta Emília vigasztalóan. - Ahányszor csak kedved tartja, beléphetsz a Mágikus birodalomba, és azt varázsolsz magadnak, amit csak akarsz. Vagy legalábbis azt, ami a könyvecskében le van írva. Ez azért nem semmi, hidd el nekem! Például varázsolhatsz magadnak egy saját webhelyet, valami gyönyör? bolygócskán, saját házikóval, ahol pihenhetsz, vagy a barátaidat vendégül láthatod. Esetleg egy saját, önm?köd? cukrászdát is... - tette hozzá lelkesen.  Amígó megenyhült.
- Ez tényleg nem rossz - mondta - Te is eljönnél? és meghívhatnánk szegény Mordit is! Olyan szomorú sorsa van ott abban a játékban..
- Persze, remek lesz, - vigyorgott Emilia - ámbár Mordi nélkül még jobb lenne...De egye fene, jöjjön ? is!
- Most pedig - mondta Amígó - mondd meg, hova szeretnéd, ha elvinnélek?
- Ó, igazán nem szükséges....
- Ne kéresd magad, Emi!
- Hát jó! Akkor menjünk Disneylandbe!!! Már biztonságosan lehet utazni, épp az el?bb értesített a központ! Akár máris indulhatnánk !
- Gyerünk Emike! -kiáltott Amígó vidáman. Megkeresték a buborékukat, és ismét útra keltek. Rövidesen feltünt a távolban Disneyland.

Megosztás

Link:

Hozzászólások (1)

1 éve

Zsozsy

Jó ez a mese!!

Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!